2017. június 29., csütörtök

Visszhang - magával ragadó székely nemzeti fesztivál a Hősök terén - 1. rész. Székely Függetlenségi Menet

Egész napos programmal kedveskedett a Székelyek Világszövetsége az idei Visszhang székely nemzeti fesztiválon a rendezvényre kilátogatóknak kedden, június 27-én a budapesti Hősök terén.

A rendezvény szlogenje, a "Visszhang - Visszaadjuk a székelyek hangját!" egyértelműen mutatta a rendezvény politikai irányultságát, azonban ezt az irányvonalat annyira emberbarát módon sikerült megvalósítania a szervezőknek, hogy a rendezvényt turisták és érdeklődők tömegei lepték el.


A rendezvény alapgondolata az 1988 június 27-i, szintén a Hősök terén a romániai falurombolások ellen szervezett óriástüntetés szellemének megidézése volt, ezt a küldetést a rendezvény maradéktalanul teljesítette és kitűnően alakította a mostani, 29 évvel későbbi viszonyokhoz.


A nagyon kiélezett világpolitikai helyzetre való tekintettel a szervezők a világbéke jelenlegi szimbólumát, egy orosz-amerikai zászlóegyüttest is kihelyeztek.


Valamint arra a tényre is rávilágítottak, hogy a nemzetközi jogrend, konkrétan az ENSZ alapokmánya szerint a román államnak kötelessége (volna) a székely nép politikai intézményeinek (egy ilyen politikai intézmény maga az állam) fokozatos kifejlesztését támogatni.


A reggeli adrenalinbomba mindjárt egy, a román nagykövetség előtti székely függetlenségpárti tüntetés volt, amin csak a fesztiválozók kemény magja vett részt, és amin a résztvevők áperté kijelentették, hogy Romániát megszállónak tekintik, és nem kívánnak többé vele egy államközösséget alkotni. A tüntetés műsorvezetője Gál István volt, felszólalt András Mihály, a rendezvény főszervezője és házigazdája, a Székelyek Világszövetségének elnöke, Csibi Barna, a Világszövetség alapító tagja, Publik Antal marosvásárhelyi élsportoló és előadóművész valamint Sebestyén Rita kézdivásárhelyi előadóművész szavalt.

A székelyek őshonos népként való elismeréséért indított, négyezer aláírással alátámasztott petíció átadásának kísérletét, ahogy az várható volt, zárt ajtók fogadták a román nagykövetség részéről.





Az akciót a Székely Függetlenségi Menet követte, felvonulás a román nagykövetségtől a Hősök teréig, a menet ú.n. irredenta muzsikától, két világháború közötti időszakból származó gyönyörű magyar hazafias nótáktól és hangos elszakadáspárti skandálástól zengett. A talpalávalót Tamás János szaxafonos, Nagy Atilla csárdáskirály, Varga Tibor harmonikás és Vesztergám Miklós tárogatós szolgáltatta.








Természetesen a román állam beépített ügynökei sem hiányozhattak a rendezvényről, Incze Gyula provokátor személyében ők is képviseltették magukat (háttal, terepruhában).

(Az illetőt ismerem, személyét illetően komoly fenntartásaim támadtak azok után, hogy renegát lett a Székely Köztársaságban és torokelvágással fenyegett meg a tavalyi Kétpói Betyárételfőző Fesztiválon.

Így előbb megérdeklődtem, szó szerint, hogy tohonya másfélmázsás falusi takonypóc tahó létére miért nézi zsebredugott kézzel, majd okostelefonozva, hogy előtte négy néni cipel lélekszakadva egy óriásmolinót a függetlenségi meneten, az erre kapott szűkszavú válasz után, miszerint ez nem az ő rendezvénye, és egyébként pedig ezzel az önrendelkezésnek ártunk, távozásra szólítottam fel, szervezői kötelességemnek eleget téve.

További eszmecserénk során az idén is kitett magáért, szerinte az idei Visszhangon minimum kétszer vágattam el a torkom. Azt is állította, hogy véleménye szerint én 500 titkos e-mailt adtam át a román titkosszolgálatnak, és hogy én róla rendszeresen jelentek, erre nevetve jegyeztem meg, hogy bár volna, amit jelenteni róla, csak sajnos ugye a minusz két osztályával eddig neki nem sok nemzetmentő ötletre vagy elképzelésre futotta. Szerinte az is kamu, amit saját felsőfokú végzettségemről állítok, valamint, hogy nem ő akar engem eltenni láb alól, hanem én őt, és hogy ezt "az embereim be is vallották".

Érdeklődtem, hogy egyáltalán mit is keres Magyarországon (saját korábbi bevallása szerint része volt egy román rendőr meglincselésében Székelyudvarhelyen a '89-es események során, azért kellett szöknie, a történet azért is érdekes, mert ugye ilyen súlyú bűncselekmény esetében igen hatékony eszköz a sima európai elfogatóparancs, esetében ilyesmit mégse alkalmaztak, láthatólag), ezt most tagadta, de ekkor kételyemet fejeztem ki, hogy hazaszeretetről lenne szó, mert tudomásom szerint Incze nem magyar állampolgár. Két okból lehet ez, vagy nem adták meg neki, vagy nem igényelte. Ez utóbbi eset akár titkosszolgálati protokoll is lehet, elképzelhető, hogy fedett ügynökök nem vehetnek fel más állampolgárságot.

András Mihály kifejezett kérésére végül az illető nem került eltávolításra a rendezvényről, végig ott rontotta a levegőt, és meglepetésre olyan, a nemzeti oldalon ikonikus személyiségek keresték a társaságát, mint Beke István kézdivásárhelyi HVIM elnök vagy Fábián Zoltán, a Hungarica énekese.)


A rendezvény jogi részéért a felelősséget Csibi Barna és Pilán László magánszemélyek vállalták.

Kapcsolódó:
Visszhang - eseményünk beszámolója (www.szekelyekvilagszovetsege.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése