2017. október 24., kedd

A Magyar Igazság és Élet Pártja, a magyar közélet reménybeli főnixe

Október 23-i nemzeti ünnepünk alkalmából a Székelyek Világszövetsége megbízásából vettem részt a Magyar Igazság és Élet Pártjának megemlékező ünnepségén, Budapesten, a Hősök tere melletti homokóránál. A rendezvényt,  amelyre a folyamatos eső ellenére szép számmal gyűltek össze a párt szimpatizánsai, az Egység és a Historica zenekarok fellépése színesítette. Nagy Tibor, a párt elnöke beszédében a párt egységes ellenzék kialakítására törő felhívását ismertette, megszólítván a négyszáz bejegyzett pártot és valamennyi civil szervezetet, amelyek a kormányváltásban érdekeltek lehetnek. Deli Károly, a párt alelnöke a szabadkőműves világhatalmat ostorozta, érdekességként jegyezve meg, hogy a francia forradalom neve "Jákob-inus" forradalom.

Jómagam pár szóban ismertettem az évforduló alkalmából az Országos Rendőrkapitánysághoz benyújtandó feljelentésemet a Kossuth téri vérengzés népirtásként, emberiesség elleni bűncselekményként illetve apartheid bűncselekményként való kivizsgálása tárgyában, külön kiemelve, hogy ezen bűncselekmények úgy a magyar, mint a nemzetközi jog szerint függetlenül elkövetésük időpontjától, soha el nem évülő bűncselekmények. A feljelentés a mai nappal került postázásra, illetőleg elektronikus formában való elküldésre.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése